Szög Nyomában Történelmi Lovastúra
sajtóközlemény
2020. augusztus 20-án indul útnak Csepin Péter és a Bakonyi Poroszkálók csapata, hogy egy újabb nagyszabású lovastúrával méltó módon tisztelegjenek Szent László király emléke és a mindenkori magyar katonalovak előtt. A kéthetes portya, mely keresztülszeli Magyarországot, több nevezetes történelmi helyszínt is érint majd.
A Bakonyi Poroszkálók 23 éves egyesület. A majd negyed évszázad alatt, több mint 50 000 kilométert lovagoltak jórészt XVI. századi végvári viseletben. Választott példaképük, a törökverő hős Thury György korszakát elevenítik fel. Várpalotáról indulva jutottak el nyeregben az Atlanti-óceán partjáig, Szicíliába, Törökországba, Skandináviába. Megkerülték az ezeréves határokat, és a Tien-san lábától indulva az íjfeszítő népek vándorlási útvonalán hazalovagoltak a kazak-kínai-mongol határtól. Majd megjárták a messzi északot, Skandináviát is. Ezek voltak a nagyobb útjaik, melyek teljesítéséhez hat-nyolc hónapra volt szükségük. Rövidebb portyáik mindössze pár száz kilométeresek: Limanova, az Isonzó melletti harcterek, Thury szülőhelye, a Mohács melletti csatatér.
Most Somogyvárról, a Szent László Történelmi Emlékhelyről indul a csapat. Állandó hét fővel vágnak neki az útnak. A portyázók létszáma a portya során néhol tizenöt főre is felduzzad az időközben egyes szakaszokra becsatlakozó lovasok révén. Útjuk során a mindenkori magyar katonalónak állítanak emléket. Szeptember 4-én érkeznek meg Szabolcsra. Az út során a résztvevők történelmi viseletben, egyes szakaszokon pedig a jelen katonai szempontoknak megfelelő ruházatban haladnak.
A portyáról film készül, valamint a résztvevők útjába eső különböző érdekes helyszínekről való napi bejelentkezések is nyomon követhetőek lesznek a Regnum Fest Facebook-oldalán.
A csapat, Szent László lovának, Szögnek a nyomán, a középkori fontos zarándokutat járja be Szabolcsig. Somogyvárról Kerekin keresztül érik el a Balatont, ahol komppal kelnek át a Tihanyi-félszigetre. Lovas, Várpalota, Csákberény, Mány, Pilisszántó, Nagymaros, Rétság, Hollókő, Mátraverebély, Mátranovák, Ózd, Nagyvisnyó, Diósgyőr, Szerencs, Tokaj, Szabolcs a tervezett útvonal, melyhez a lehetőségeik szerint tartják magukat.
A Szög Nyomában Történelmi Lovastúrát a Regnum Fest társrendezvényeként tervezték, a lovasok Tokajba érkezve becsatlakoztak volna az aznap induló nagyszabású történelmi fesztivál programjába, ám a Regnum Fest szervezői a fennálló járványügyi helyzetre való tekintettel elhalasztották a fesztivál megtartását egy 2021-es évi tavaszi időpontra. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.
Bővebb információ:
Facebook: www.facebook.com/regnumfest/
Honlap: www.regnumfest.hu
Legutóbbi hozzászólások